Soltész Rezső szerenádot adott lakóinknak és szomszédainknak
Szeptember 13-án került sor a Szomszédünnep megrendezésére Újpalotai intézményünkben. Kívánságunk meghallgatásra talált, ugyanis nagyon sokan eljöttek és az idő is kellemesen napos volt, így a tervezetteknek megfelelően a kertben tartottuk meg az ünnepséget.
A rendezvényen felszólalt Hajdu László polgármester, Dr. Szirmai Viktor főigazgató és Tóth Veronika önkormányzati képviselő.
Először lakói tánckarunk tisztelt meg minket vidám fellépésükkel. Közben dolgozóink felszolgálták a pizzát és a bort,így teli hassal és a bortól kicsit mámorosan egyre többen kezdtek el énekelni a diákokkal.
Soltész Rezső megérkeztével a délután a fénypontjához ért. Főleg mikor megkérdezte tőlünk, hogy kapott-e már valaki szerenádot. Csupán egy lakónk jelezte, hogy neki már adtak, ezért a Művész Úr megajándékozta a többieket eggyel. A rendezvény a vártnál is jobban sikerült.