Senior Akadémia a törökbálinti Olajág Otthonban

2018. február 07.

Törökbálint Város Önkormányzatának támogatásával, a Zsigmond Király Egyetem professzorainak és szakembereinek előadásában, immár második alkalommal került megrendezésre a törökbálinti Olajág Otthonban a Senior Akadémia, ahol az otthonban lakó érdeklődők mellett a városban élő nyugdíjasok is szép számmal megjelentek, a téli időjárás ellenére. Mindkét alkalommal mintegy 50-60 nyugdíjas ült a hallgatóság soraiban.

2018.01.23-án 15 órakor, a törökbálinti Olajág Otthonban, Dr. Jászberényi József „Sohasem késő… avagy szerelem és  szexualitás 50 év felett” című előadásán vehettek részt az érdeklődő nyugdíjasok. Vonzásról, vonzódásról beszéltek, miközben a szerelemben afrodiziákumként ismert italokat és ételeket kóstoltak. Dr. Jászberényi József kultúrtörténész, tanár, gerontológiai kutató előadásában meggyőzően érvelt a szerelem és a szexualitás élethosszabbító hatásáról, illetve filmeken, s irodalmi alkotásokon mutatta be a téma szépségét és fontosságát.

A Zsigmond Király Egyetem felnőttképzési igazgatója, aki 2009 óta szervezi és vezeti az egyetem senior képzését hangsúlyozta továbbá, hogy mennyire fontos az élethosszig tartó tanulás, információszerzés. A Senior Akadémia immár 37 helyszínen működik Magyarországon, ebbe kapcsolódott be az Olajág Otthon is. Természetesen az előadások nyitottak a törökbálinti nyugdíjasok számára is. A következő előadásról minden esetben a nyugdíjas szervezeteknek kiküldött meghívók és a kihelyezett plakátok tájékoztatnak.

 

 

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
Sütik működésének megtekintése Elfogadom