Retro Majális a zuglói intézményben

2017. június 09.

Május 25-én az Olajág Otthonok zuglói intézményében megtartottuk majálisunkat. Az ünnepre ezúttal is hívtunk vendégeket kerületünk klubjaiból, nyugdíjas egyesületeiből is.

A rendezvény Dr. Szirmai Viktor főigazgató úr szívélyes köszöntő szavaival vette kezdetét, aki Karácsony Gergely polgármester úr jókívánságait is tolmácsolta.

A Kővirág Énekiskola növendékeinek előadásában részleteket hallhattunk a 70-es és 80-as évek slágereiből.

Az idősek otthona lakói meglepetéssel is készültek, hangulatos, kedves retro divatbemutatót tartottak nekünk.

A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett népdalénekes, Bodza Klára fellépése után a maglódi Csupka Néptánccsoport bemutatója következett.

A meghívott sztárvendég ezúttal Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetettje, Koós János volt, akit elkísért felesége, Dékány Sarolta is. Koós János az első pillanattól kezdve magával ragadta hallgatóságát, és nagy sikerű koncertet adott, melynek során a művészházaspár duettet is előadott hálás közönségének.

Konyhánk kitűnő lángossal, a Family Frost jóvoltából pedig pogácsával gondoskodott a jó hangulatról, sőt egy pohár finom sört is kaphatott mindenki!

Köszönjük a Zuglói Önkormányzatnak, a Polgári Összefogás Kerületünkért Alapítványnak, a Bella Hungáriának, valamint a Lakói Érdekképviseleteknek a támogatást!

Fénykép3280 IMG_0409 Fénykép3285

 

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
Sütik működésének megtekintése Elfogadom