Mezőkövesdi wellnessezés
„Bükkalja és a Hortobágy találkozási pontjában fekszik Mezőkövesd, Zsóry-fürdő; e kitűnő klímájú üdülőövezetben kezdődött a Hajnal Hoteles történetünk”. 2017. szeptember 25-én hétfőn reggel indultunk el a négy napos kikapcsolódásra, 15 fővel Zsóry központba. Az intézmény biztosította számunkra kényelmes buszt és a bőröndöknek az utánfutót. A lakóknak előzetesen kiosztottam személyenként egy info lapot melyen szerepeltek a hotellel kapcsolatos tudnivalók és a programok melyekkel a lakókat vártam minden délelőtt és délután.
Hatvannál megálltunk megmozgatni végtagjainkat, 11 óra körül megérkeztünk a Hajnal Hotelba, ahol a recepciós személyzet vártak már minket. Gábor a buszsofőr közvetlenül a hotel bejárata előtt állt meg, így kényelmes volt a kiszállás és a kipakolás. Névsor alapján kik egyedül, kik párban foglaltál el szobájukat. Reggeli után kötetlen programokat szerveztem. Volt szójáték memóriafejlesztéssel, s valamelyik nap Bodza Klárika csoportos etka jóga bemutatót is tartott tanítványával, Egyedné Erzsikével.
A foglalkozások után hamar eljött az ebédidő általában délben ettünk hisz ezt már úgy megszoktuk az Otthonban. Délután rendszerint a hotel társalgójában gyűltünk össze, ahol mindig frissen főzött kávéval vártam a vendégeket, ezenkívül tartottam mandala színezést tibeti zenehallgatással, a kártyajátékok sem maradtak el. A délutáni programok után jöhetett a brüggölés egyéb szolgáltatások kipróbálása. Esténként volt alkalmunk együtt is sétálni az éjszakában mely számomra nagyon meghitt volt. A búcsú estén, mint a kis iskolások fel mentünk a megszokott helyünkre és vidám történeteket meséltünk, amik a végén vicc mondásokba torkollott. Könnyesre nevettük magunkat.
A haza indulás napján ellátogattunk a mezőkövesdi Jézus Szíve templomba ahol Gere István templomőr vezetett körbe minket. A templom egy nagy tó területére épült, amelyből egy kisebb darabja meg is maradt neve Kavicsos tó itt sok képet készítettünk. A napsütésben fürödtünk az idő nekünk kedvezett így egy nagy sétát is tettünk. A hotelbe még visszamentünk ebédelni, ezt követően a személyzet kedves volt a csomagjaik bepakolásánál segédkeztek. Végezetül a Matyó Múzeumba is betekinthettünk.
Összegzésként tapasztalatom szerint a wellness részleg mindenkinek elnyerte a tetszését és teljes ellátás, amikor is nagyon finom ételek közül válogathattunk.