És megint itt a karácsony

2018. december 12.

Kutatok az emlékeimben, telis-tele apró meglepetéssel, mosoly, huncutság, minden, ami kell ahhoz, hogy ünnepeljünk. Volt azonban egy, amit sosem fogok elfelejteni. 29 éves gyakornok sebészként, ahogy az ilyenkor illik, a karácsonyi ünnepek alatt szolgálatban voltam. Behoztak hozzánk, kora reggel, egy 5 éves kislányt az árvaházból, akinek súlyos tüdőbetegsége volt. Meg kellett operálni, és a mellkasban rendellenesen jelenlévő levegőt ki kellett vezeti. Ez önmagában rutin beavatkozásnak számít, de ami ezután történt, az mindannyiunkat megrendített. Sok év telt azóta, de az emlék arra indított, hogy versben írjam le a történteket, különös hangsúlyt és tiszteletet adva ezzel a főszereplőnek.

Engedjék meg nekem, hogy karácsonyi ajándékul átadjam Önöknek:

 

KÓCOSKA

Reggel, rutin, rohanás!

Minden út bejárva.

Precíz mozdulattal, gyakorlottan csinálja,

nem gondol másra csak a munkára.

Így készül a nap, a maga dolgára.

 

A fájdalom itt már csak szánalom,

s ezen a hajnalon is, csak a szorgalom

űzi az éjszaka fáradt mozdulatát,

de a vörös villanás már jelzi az ablakon át

az eljövendő órák új feladatát.

 

Gyorsuló léptek, ajtó csapkodás,

hangos szavak, nincs gondolkodás.

Minden a rend szerint halad, s a gyermek

ki fájdalmától görnyed a takaró alatt

irgalmat remél, és megváltó csodát.

 

Mosolygó legényke jött,

s a lepedőt cserélve rátette őt

egy kényelmes szekérre, így ment előre,

és a kerék, mely a vázat tartja
megcsikordult az éles kanyarban.

Aztán ott, a fényes csempe sorban

ahol a rémület gyenge prédára les,

kis kanyar után a műtő következett,
hol zöld ruhában egy tündér várta,

ahogy megérkezett.
Markából a rongy kihullott, vonása szétterült

szemébe a rettegés helyett csodálat került,
s az áhított szépség vonzásába merült.
A fájdalom megszűnt s a karját kitárta,
róla álmodott hat éven át az árvaházban.

Így aludt el, őrizve a szemét,

zöld angyalának nyújtva a kezét.
Nem vitt mást magával, csak a forró tekintetét,
mely elkísérte a hosszú útra
ahol a harcát vívta a parányi életért.

 

Egy órába se telt, s a gyakorlott kezek

a mellkasába a csövet behelyezték.

Megnyílt a tér, s egy hűs fuvallattal

a légzése nyomban visszatért,

éles szúrással fizetve az eszméletért.

 

Lágy, puha karok emelték,

s egy hatalmas ágyra fektették.

Mozdulni se mert, csak markolta az ágy oldalát

s e tűrhetetlen fájdalmon át érezte először

a szeretet illatát.

 

Gyorsan gyógyult és mint az éhes diák

ki a vágyott tudást két marokra fogja,

úgy szívta magába az új világ hangulatát.

Hálából virágkoszorút font, azt dobta szerteszét

mosolyt ragasztva mindre, ki megfogta a kezét.

 

De az ünnep hatalma, mi eddig a szívét fogva tartva

ívelt fel a szédítő magasba, már enyhült,
s hogy mindezt visszakapja, hát táncra perdült.

Fodrai repültek az ég felé, nem látva semmit,

csak élvezve a hangot, a hangos nevetést,

 

s a tapsot mely jutalmazta a harcot,

mit a végsőkig vívott e parányi figyelemért.

Este volt már, s a mélyülő csendben,
félig kiejtett szavak, s a tárgyak tompa ütközése keltett csak zavart.
Már majdnem elmúlt az ünnep,

de a megmaradt gazdátlan Mikulás csomag

meglelte méltó urát, ki sohasem látott még ekkora csodát.

Elzárta a fiókba, aztán a párna alá dugta,

s hogy biztos legyen meg van e még,

öt percenként a kezébe fogta.

Szemében a hála, öröm és rémület teremtett

aggódó anyát, ölében ringatva hirtelen jött tündér szép tulajdonát.

 

S az idő mely oly türelmetlen

mikor a jót elengedni kell, csak rohant,

s hogy a rend most is meglegyen,

a szekrényében, egy fehér lapon az írás ott hevert:

a gyermek az elvárt gyógyulásnak mindenben megfelelt.

 

Másnap egy öreg mentő jött érte,

hogy a régi élete felé repítse.

Batyuját, az ágyon találta, de a gyermek

kit a nővér öltöztetett kimenő ruhába,

eltűnt, nem volt már a szobában.

 

Kereste mind, ki tudta a nevét,

becézte, s kiáltva tördelte a kezét,

de választ nem kapott, csak a csönd,

a rémület és a bánat maradt utána,

mely visszavitte őt az áhított világba.

 

A mentő már új fuvarra lelt,

s az ágyon tiszta matrac, új vánkos hevert.

Estére megtelt a ház, minden ajtó bezárva,

de a nap izgalmát az öreg radiátor, tovább csigázta,

melynek pattogása máskor az álmot vigyázta.

 

Most a zaj és a forrása!

A felismerés késztette rohanásra,

kezében a gyermek kabátja,

azzal szaladt le a kazánházba.

 

A porban lent, a sötét sarokban,

hol az élet minden formája valótlan,

ott guggolt az árva a sorsára várva.

Két kezével a szemét takarta,

üvöltő fájdalmát bezárni így akarta.

 

Másnap újra érte jöttek,

kezével még egyszer hátra intett,

aztán emlék lett egészen.

Szobáját az új beteg belakta

de a lepedő sarkán megtapadva

billegett egy mikuláscsomag kis darabja.

 

 

Dr Radnai Zoltán

 

 

 

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
Sütik működésének megtekintése Elfogadom