Egy feledhetetlen nap, avagy 10. évesek a zuglói Olajág Otthonok!

by admin

Posted on június 18, 2015 at 16:14 DU.

Június 04-e változékony időjárást és sok izgalmat hozott a zuglói Olajág Otthonok életébe. A délelőtti órák sürgés-forgására néha a nap is kíváncsian tekintett le, a délutáni ünnepség idejére pedig már velünk is maradt, így a Paskál Otthonok 10. születésnapja verőfényes napsütésben zajlott.
Azok a kedves Lakóink, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, a visszajelzések alapján nagyon jól érezték magukat.

A Zuglói Filharmonikusok által prezentált komolyzenei darabok méltó módon alapozták meg a hangulatot, majd a Kővirágok Művészeti Iskola növendékei által előadott musical, operett és spirituálé válogatások repítettek bennünket különböző országok különböző koraiba.

Különösen sok pozitív visszajelzés érkezett Gregor Bernadett előadása, illetve Heller Tamás és Beregi Péter kabarédélutánja kapcsán. Élmény volt hallgatni, ahogy a Lakók együtt énekeltek a Művésznővel, ahogy felhőtlenül kacagtak a kabaré nagyágyúinak humoráradatán.

A Rögtönzések Színháza minden aktív Lakónk által felvázolt élethelyzetet eljátszott, a jelenlévők nagy derültségére.

A nap természetesen nem telhetett el ízletes születésnapi édes, sós sütemények és finom lángos nélkül sem, melyet hideg sörrel vagy borral öblíthettek le a résztvevők.

A színvonalas délután megrendezéséhez támogatásukkal hozzájárultak:

Zugló Önkormányzata

Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő

Semes Pékség

Palermo Cukrászda

Mindent visz ABC

PohárCenter

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
Sütik működésének megtekintése Elfogadom