
Nyári folyadékpótlás
A megfelelő hidratálás egész évben elengedhetetlen, a melegebb hónapokban pedig még inkább oda kell figyelnünk a folyadékfogyasztásra, étkezésre. Ahogy öregszünk, […]

Programbuszos kirándulás Kecskemétre
2023. július 31-én a zuglói Olajág Otthonok és a SION Nyugdíjasház és Gondozási Központ terápiás szakemberei Csécsi Zsófia és Kass-Francz Andrea közös aktivitásként szenior örömtánc „ülvetáncok” találkozót szerveztek lakóik számára.

Azok a Pál utcai fiúk!
2023.04.13-án „A Pál utcai fiúk” - ról címmel, az Olajág Otthonok Vezér utcai intézményében megtartott irodalmi előadáson Sóki Diana múzeumpedagógus a tőle megszokott széleskörű tájékozottsággal és különleges ismeretekkel párosult magabiztossággal, kedves közvetlenséggel beszélt Molnár Ferenc életéről.

Alzheimer Café Csepel
2023.03.23-án megrendezésre került az első hozzátartozók számára szervezett Alzheimer Café rendezvényünk, melyet továbbiak követnek a jövőben minden intézményünkben, illetve a második félévben érdeklődők számára is nyitott előadásokat tervezünk.

Erdőtarcsai élmények
A törökbálinti Nordic Walking klub tagjaival Erdőtarcsára látogattunk el, amit "Kastélyos" faluként is emlegetnek, mivel a régmúlt időkből három kastélya maradt a községnek.

Március 15.
Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!

„Úgy fészkelődtem a helyemen, azt hittem, táncra perdülök!”
Magyar Állami Népi Együttes, 2023.03.14., Csepel Olajág Otthonok

Nőnapra szeretettel!
Nők napjára! Elérkezett újra a kedves ünnep napja, köszönti a Nőket az ország apraja-nagyja. Elhangzik most sokszor a hála […]

Kirándulás – Tropicarium
Pátyi lakónk élménybeszámolója: „Kis csapatunk kiránduláson vett részt a Tropicariumban. Nagyon jól éreztük magunkat. Megismertük a tengerek élővilágának egy részét. […]