Nemesapáti Antal Tamás sosem tétlenkedik. Otthonunk kedves lakójaként itt is folytatja régi szenvedélyét, a festést. Bár amatőrként kezdte, az évek során annyit fejlődött, hogy ma már munkái messze túlmutatnak ezen a szinten. Legszívesebben olajjal fest, de az akrilt és a pasztellt is szívesen használja.
2002 óta foglalkozik intenzíven festészettel, és mindig nyitott volt arra, hogy tanuljon — bárkitől és bármiből, ami inspirációt adhat. Képeiben gyakran visszaköszönnek a mediterrán tájak és színek, amelyek melegséget és szeretetet sugároznak.
Hetente visszajár Zebegénybe is alkotni a régi festőtársakkal, akikkel a legjobban a szabadban szeret dolgozni. A természet közelsége különösen inspirálja: a fák, a víz és az ég harmóniája gyakran jelennek meg a festményein. Úgy gondolja, a fák sokban hasonlítanak az emberekhez: sokfélék, változatosak, fiatalok és idősek egyszerre.
Ahogy ő maga mondja: „Ha elfog a szenvedély, akár még nyolc óra hosszára is képes vagyok kikapcsolni, csak a vászon és a színek vesznek körül, kizárom a külvilágot. Ha a konyhában kezdek épp dolgozni, akkor a feleségem is mellőzheti az ottani munkáját…”
Az évek során 83 kiállításon vett részt, műveinek nagy része zsűrizett. Számára azonban a legfontosabb mégis az, amikor valaki megáll egy képe előtt, elidőzik rajta, és megfogalmazza saját gondolatait, véleményét — mert már ezért is érdemes festeni.
