Kovács Józsefné megható őszinteséggel mesélt arról, hogyan került az Olajág Otthonokba, és milyen szerepet töltött be életében a kézimunka. Elmondta, hogy férje halála után lányai aggódtak érte, mert nem szerették volna, hogy egyedül maradjon Banán, ahol sok évet élt.
Bár a faluban sokan ismerték és szerették, a mindennapokban mégis magányossá vált volna, ezért közösen úgy döntöttek, hogy Budapestre költözik, az Olajág Otthonokba. Visszaemlékezése szerint örömmel érkezett, hiszen tudta, hogy egyedül már nehezen tudta volna fenntartani korábbi otthonát és a hozzá tartozó nagy kertet.
A kézimunka mindig fontos része volt az életének. Esténként, a napi teendők után gyakran éjfélig is fent maradt. Televíziózás közben horgolt, gobelin képeket készített és hímzett. Különösen büszke volt gobelin munkáira, amelyekből tízet is készített.
Ezek közül néhányat lányai vittek magukkal, a többit a régi otthonában hagyta, de három kedvenc alkotását magával hozta az otthonba, hogy azok továbbra is díszítsék a szobáját.
Horgolt kosárkákat, karácsonyi díszeket, valamint különféle ajándékokat családtagjai számára. Elmesélte, hogy a horgolt díszeket cukros vízzel keményítette ki, így őrizték meg formájukat és tartósságukat.
A kézimunka szeretete már gyermekkorában kialakult. Az általános iskolai kézimunka szakkörben ismerkedett meg az alapokkal, később pedig a nyugdíjasklub kézimunka körében sajátított el új technikákat.
A kalocsai hímzések fortélyait egy ismerősétől tanulta meg. Ezekből a mintákból gyönyörű terítőket készített karácsonyi stílusban is. A beszélgetés végén szomorúan említette, hogy romló látása miatt ma már nem tud kézimunkázni úgy, mint korábban. Mindezek ellenére szeretettel és büszkeséggel emlékezett vissza alkotásaira.