A múlt század derekán születtem, egy ködös novemberi reggelen egy Pest környéki faluban. A „kiskertben” virágoztak az árvácskák, és először öreganyám meséiből tanultam a múlt századot és az alföldi tanyasi életet. Később egy budapesti peremkerültbe költöztünk, ahol éltem a lakótelepi gyerekek mindennapi életét. A sors némi tehetséget adott, ennek okán művészeti gimnáziumban folytattam „tanulmányaimat” a többi kamasszal együtt azzal a szent meggyőződéssel, hogy alkotásainkkal minimum világot váltunk.
A 60-as évek végén hittünk a szabadságban, az egyenlőségben, és tanáraink szabad szelleme formálta gondolkodásunkat.
A tehetség vagy a kitartás hiánya korán meghiúsította művészi ambícióimat, hát megélhetés után néztem. Estin elvégeztem a közgazdaságtudományi egyetemet, s egész életem során bár több munkahelyen de szakmámban dolgoztam és éltem a mindennapi életet. Néha rajzoltam, néha írogattam abban a kevés időben ami a munka, és a család mellett jutott. Ezek az alkotások semmiképp nem voltak számottevőek, az önkifejezés vágyának morzsái voltak.
Egyedül maradtam, nyugdíjba mentem, ritka lett körülöttem a levegő. Ebben a légüres térben, a túlélés zálogaként, elemi erővel tört ki rajtam az alkotás vágya. Azóta verseket írok, az elveszett álmokért kárpótlásként önmagamnak, és néha azt remélem, hogy sokan olvassák.