A hit gyertyája

A hitünk nagymértékben részét képezi az identitásunknak, befolyásolja a kultúra amiben élünk, a neveltetésünk, az életünk során ért élményeink és tapasztalásaink. A hit egy nálunk magasabb létezőben, rendezőelvben, tudatosságban megtartó erővel bírhat. Ezért fontos önismereti kérdés, hogy miben, hiszek, milyen közösségekhez tartozok  általa. Ha semmiben sem hiszek, miért nem? Mi tölti be a spirituális értelemben vett hit szerepét az életemben, van más kapaszkodóm? Ilyen kapaszkodó lehet például a tudományba vetett hit, vagy az érzés, hogy önmagamra, a környezetemre támaszkodhatok.

Ha hiszünk egy nálunk nagyobb létezőben, ha nem, nagyon fontos, hogy tudjunk hinni önmagunkban, képességeinkben, a helyzetfelismerésünkben, a problémamegoldó képességünkben, de legfőképpen a szerethetőségünkben és az elfogadhatóságunkban. Ez nem jelenti, hogy egyedül bármit meg tudunk oldani, ez azt jelenti, hogy ismerjük magunkat, tisztában vagyunk a képességeinkkel, tudjuk, hogy miben szorulunk segítségre és tudjuk, hogy kihez kell fordulnunk segítségért. A megoldás aktív részeseként tekintünk önmagamra. Ezért kulcsfontosságú a reálishoz közelítő, de a reálist talán egy icipicivel meghaladó önértékelés.

A reális önértékelés minden korosztály számára fontos, de talán idősebb korban, még inkább fontossá válik, hiszen önállóságunk egyre inkább csökken, nem tudjuk végezni azokat a tevékenységeket, amiktől korábban értékesnek éreztük magunkat, legyen az a család ellátsa, kert fenttartása, munkavégzés esetleg alkotás. Így lengedhetetlen, hogy aktivitásunktól, relatív hasznosságunktól függetlenül higgyünk a saját elfogadhatóságunkban, szerethetőségünkben és értékességünkben. A modern társadalomban ez a gondolat szinte elfogadhatatlan, hiszen az érték a fiatalság, a vásárlóerő, a fogyasztás és a termelés. A létezést, a tapasztalatot, a végigélt élt, végig dolgozott életet hajlamosak vagyunk lekicsinyelni, félretenni, leértékelni. Ennek ellenére biztosan mindannyinknak van olyan emléke gyermekkorából, hogy a nagyszülei vagy egy idősebb ember a környezetéből pusztán a létezésével békességet, szeretett, biztonságot sugárzott. Lehet, hogy mesélt, szalonnát katonázott vagy nem csinált semmit, csak elnyúlt a kanapén ebéd után és gyerekként boldogok voltunk, hogy a közelében lehetünk. Csupán a létezése örömet okozott számunkra. Lehet ebben, hinni, hogy a létezésünk örömet hoz a világba, hogy fontosak vagyunk. Egy mosoly, egy történet egy kedves szó, egy önfeledt kártyaparti, amit másoknak adunk, úgy, ahogy csak mi tudjuk adni.

A hittel való kapcsolatunk, az önmagunkba vetett hitünk meghatározó eleme az önismeretünknek, kívánom mindenkinek, hogy az évvégi hajsza és az ünnepi készülődés, gyakran stresszes időszakában, legalább az adventi vasárnapokon legyen pár nyugodt, elmélkedésre szánható perce.

Dohos Leila
terápiás munkatárs