A Budapesti Fesztiválzenekar fellépése a törökbálinti intézményben

2016. július 27.

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), a világ egyik legkiválóbb nagyzenekara, fontosnak tartja, hogy a muzsika ne csak a lelkes komolyzenei koncertekre járókhoz jusson el, hanem azokhoz is, akiknek csak ritkán van részük ilyen élményben. Ennek érdekében rendszeresen tartanak ingyenes kamarakoncerteket idős- és gyermekotthonokban, templomokban és elhagyott zsinagógákban is. Több évtizedes nagysikerű hagyományuk a kisgyerekeknek szervezett kakaókoncert, de évek óta muzsikálnak idős embereknek is, akik egészségügyi és szociális helyzetük miatt önerejükből nem juthatnak el a koncertekre.

Ebben az esztendőben a BFZ ezeket a jószolgálati koncerteket a „Közösségi Hét” elnevezésű sorozat keretében 2016 június második felében szervezte, amikor a Pannonhalmi Boldogasszony-kápolnától a Bonyhádi Zsinagógán át a Békásmegyeri Evangélikus Templomig, illetve a Pilisvörösvári Szent Erzsébet Idősotthontól az Olajág Otthonok törökbálinti intézményéig tartó utazás során több mint húsz kamarakoncertet tartottak a világhírű zenekar művészei.

A törökbálinti Olajág Idősotthonban 2016. június 20-án lépett fel a BFZ tagjaiból szervezett vonósnégyes. Gál Tamás Mária és Mózes Anikó hegedűn, Polonyi István brácsán, Kertész György csellón játszott. Az otthon kertjében felállított ideiglenes színpad körül nem csak az Olajág lakói és dolgozói, de a törökbálinti nyugdíjas klub idelátogató tagjai is nagy örömmel fogadták a kiváló zenészeket. Az időjárás is kedvezett a szabadtéri fellépésnek, közel száz hallgató figyelte, amikor felcsendült a muzsika. Az egyórás műsorban Mozart G-dúr vonósnégyese, Schubert B-dúr triója, Dvorák C-dúr terzettoja (egy részlet) és a kortárs zeneszerző, Orbán György Bálzene című műve hangzott el. Orbán György Bálzenéjének utolsó tételét, a tangót, a koncert végén ráadásként másodszor is eljátszották a kitűnő művészek a lelkes közönségnek.

20160620_141006

 

 

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
Sütik működésének megtekintése Elfogadom