Maradandó élmény volt majki kirándulásunk, a kamalduli szerzetesek által lakott remeteségbe látogattunk el. Az elmúlt években gyönyörűen felújított-berendezett szakrális hely, a kis házaival, a puritán berendezésével és gyógynövényekkel beültetett kertjeivel. Két szerzetesi ház látogatható, de a közösségi étkező és a vadász terem is mindenkit elragadtatott különleges freskóival.


Az idegenvezetés rendkívül jól szervezett volt, körülbelül fél órás ismertetőt hallhatunk a kolostor lakóiról, az ő életükről és szokásaikról, főként a szerzetesi élet formáiról és az Esterházy családról. Majd végigjártuk a kolostor minden kiállító termét. A látottak és a békés környezet a kevés lépcsőzés fáradalmait is elfelejtette a csoporttal.
Bár a szemünk és a lelkünk jól lakott, jó étvággyal érkeztünk a Négy Remetéhez címzett vendéglőbe, ahol már vártak bennünket. A kellemes ebéd után indultunk haza. A buszról mindenki mosolyogva és az élményektől átszellemülve szállt le. Reméljük a jövőben még sok hasonlóan emlékezetes kiránduláson vehetünk részt. Ha jól értesültem a következő úticél az esztergomi Keresztény Múzeum, amit magam is jó szívvel ajánlottam.
A lakótársak nevében is hálás köszönettel:
Mező Gyuláné lakó