Varga Dezsőné Erzsi lakó és Kolonics Ketti ápoló

Mi, az ápolási osztály lakói köszöntjük kedves nővérkéinket, akik éjjel-nappal áldozatos munkával dolgoznak értünk. Meg vagyunk nagyon elégedve a munkájukkal, és legalább akkora szeretettel vagyunk irántuk, mint ők felénk. Szeretnénk, ha továbbra is ilyen lelkesedéssel dolgoznának értünk, bármilyen elesettek is vagyunk, és mi, akik tudunk beszélni, duplán is köszönetet mondunk azok nevében is, akik már nem tudnak beszélni.

-Molnár Judit néni, pátyi lakó


Az egészségügyi dolgozók nekem elsősorban a mi nővérkéinket jelentik. Személyes emlékeimben a hála és köszönet szó kevés. A nap 24 órájában számíthattam rájuk, kedvesen, vidáman jöttek. A férjem teljesen mozgásképtelen volt, türelemmel, szeretettel segítettek. Kedves emlékem, az első unokám ballagásához fűződik. Rábeszéltek, hogy menjek el, vigyáznak rá nagyon. Többször rámírtak, sőt mosolygós szelfit készítettek a férjemmel, hogy nyugodtan ünnepeljek a családommal. A másik felejthetetlen emlék az utolsó éjszaka, amit az otthonban töltöttem a férjemmel. Órákig várták türelemmel, hogy el tudjam engedni a kórházba. Éreztük, hogy nincs visszaút, nehéz döntést kell meghoznom. Nem siettetek, velem voltak a szó legnemesebb értelmében. Most is segítőkészek, tanácsot adnak, ha szükséges. Tudom, érzem, biztosan így segítenek mindannyiunknak. Becsüljük meg nagyon Őket, életünk fontos szereplői! Remélem érzik a szeretetünket és hálánkat!

-Varga Dezsőné Erzsi, pátyi lakó


Szeretettel köszöntjük az egészségügyben dolgozókat a Semmelweis nap alkalmából. Számunkra, az idősotthonokban élőknek ez különösen fontos ünnep, hiszen a dolgozók megbecsüléséről van szó. A mi generációnk már tudatosan készült az idős korára. Gyerekeink felelős munkaterületeken dolgoznak, gyerekeket nevelnek, vagy külföldre szólította őket az élet. A családok közösen döntenek az időskori megoldásokról. Fontos a biztonság, a kényelem, a jó társaság és az érdekes programok, amik segítik a kapcsolatok kialakulását. Lényeges, hogy az egészségi állapotunk romlása esetén legyen, akik az egészségünkkel törődnek. Ma már az idősotthonok – így miénk is szakmailag, emberileg toppon lévő személyzettel rendelkezik. Az orvostudomány gyorsan fejlődik, így fontos a folyamatos tanulás, ami napra kész ismereteket biztosít a számukra is. A precizitás a gyógyszer adagolásnál, a dokumentálásnál életeket menthet. Nap mint nap látjuk sürgős esetekben a gyors problémamegoldásokat. Csodálkozunk az egészségügyben dolgozók fizikai és mentális teherbírásán. Fontos tulajdonságokat tapasztalunk: empátia, türelem, diszkréció higgadtság, humor és még megannyi más pozitívumot. Fontos a csapatmunka is, egyedül nem megy! Néha egy jó szó, érintés többet ér, mint egy fájdalom csillapító. Ápolók nélkül nincs betegápolás! Ők mindig azt mondják, ha egy beteg mosolyogva azt mondja „köszönöm nővérke” ezért már érdemes volt ezt a hivatást választani.

-Hevesi Istvánné Erzsike és Porkoláb Benjáminné Andrea, törökbálinti lakók