Az Olajág Otthonokban elindult a 2025/2026-os Szenior Akadémia tanéve. Az első előadásra a zuglói intézményben került sor, Cserhalmi Imre, az Olajág Otthonok nagykövete, „Szeretik Önt a fiatalok?” – című előadásával.

Egy rövid történettel indult az előadás, melyben az előadó elmondta, hogy milyen érdekes, hogy sétái során, ha rámosolyog egy babára, mosolyt kap válaszul. Kifejtette, hogy mennyi intelem, gyanakvás vezet el odáig, hogy a mosolygó babából bizalmatlan felnőtt váljon, aki úgy ítél el másokat, hogy arra közvetlen oka nincs, csupán az előző generációtól tanultaknak megfelelően viselkedik.

Az előadás során kifejtésre került az is, hogy a szavaknak mekkora ereje van, és milyen nagyot hibázunk, ha azokat elkoptatjuk, nem megfelelően használjuk.
A „szeretlek” az egyik legbecsesebb, legfontosabb szavunk, mégis lassan kiüresedik, annyit használjuk az élet minden területén.

A hallgatóknak tanácsot is adott Cserhalmi Imre, hogy mit tartsanak szem előtt, ha fontos számukra, hogy a fiatalok szeressék őket:

  • Ítélkezés helyett megértéssel forduljunk a fiatalok felé.
  • Csak akkor adjunk tanácsot, ha ezt kérik tőlünk.
  • Használjuk az öniróniát és a humort bátran.
  • Ha az elért sikereinkről beszélünk, fektessünk nagyobb hangsúlyt az odáig vezető, nehézségekkel teli útra.
  • Legyünk képesek újrakezdeni, ha az életünk ezt megkívánja.

Az előadás végét egy tanulságos történettel zárta Cserhalmi Imre, melynek mondanivalóját azok értik, akik meghallgatják az előadást: „Tenyésszetek kacsákat!”