Mindig lelkesen fogadjuk az Olajág Otthonokban a pályázati lehetőségeket.

Fotózás, túrázás, próza- és versírás lehetőségei minden alkalommal elindítják a fantáziát, a gondolatokat és érzelmeket.

Áprilisban a Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézmény pályázata adott lehetőséget az ország idősotthonainak, hogy megmutassák tehetségüket.

„Ahogy én látom” c. pályázaton a részvétel feltétele az volt, hogy az alkotás kapcsolódjon az idősotthoni léthez. Elmondhatatlan büszkeséggel töltött el az április 24-i díjátadás. Szabados-Slezák Brigitta intézményvezető elmondta, hogy 134 pályázat érkezett be, melyből vers és próza kategóriában is az első három helyezettet díjazták. Lakóink két első helyezést értek el, az egyik vers, másik a próza műfajban, valamint egy második helyezést prózában. A nyertesek zuglói és a Mátyás téri otthonunk lakói: Fekete Edit, Makkai Józsefné és Kozma Ferencné.

Meghitt találkozás, szeretet, egymásra figyelés, kölcsönös tisztelet lengte be a díjátadó hangulatát. Könnyeztünk, mosolyogtunk, ölelkeztünk, gondolkodtunk…

A nyertesek műveit felolvasták így az üzenet eszenciáját is átélhettük. Dolgozóként büszkeséggel élhettük meg, hogy az Olajág Otthonok lakói olyan szeretettel szőtték művészi gondolataikat a munkánkról, az igazi otthon nyújtotta létről, amilyet álmában sem remél az ember. Gratulálunk a szervezőknek, az alkotóknak egy újabb szép emlékkel és élménnyel lettünk gazdagabbak.

A honlapunk Kiállítótér felületén hamarosan nem csak a díjazottakat, hanem az alkotásokat is bemutatjuk.