Újpalotai otthonunkban idén is közösen búcsúztattuk a nyarat a XV. Kerületi Önkormányzattal: ismét megrendeztük az immár hagyománnyá vált Szomszédünnepet. A jó hangulatról remek társaság, sok-sok beszélgetés és természetesen zene is gondoskodott.
A rendezvényt Tóth Veronika önkormányzati képviselő, Oláh Csilla intézményvezető és Sárdy Zsuzsi programszervező köszöntője nyitotta meg. Beszédeikben egyaránt hangsúlyt kapott a közösség, az egymásra figyelés és az ilyen találkozások fontossága.



„Nagy öröm számunkra, hogy idén is együtt ünnepelhetünk itt, intézményünkben. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak egy idősotthon legyünk a környéken, hanem egy olyan intézmény, amely jó kapcsolatot ápol a környezetével és az önkormányzattal is. A Szomszédünnep számunkra éppen ezt jelenti: egy lehetőséget arra, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz, megismerjük egymást, és együtt töltsünk egy kellemes délutánt. Büszkék vagyunk arra is, hogy ezt a rendezvényt évről évre meg tudjuk valósítani, és örömmel nyitjuk meg kapuinkat a környék lakói előtt.” – Oláh Csilla
A délután és az este folyamán egymást követték a zenei programok. Zoli buli, Miki és Niki, majd Bo Viktor gondoskodott arról, hogy lendületesen záruljon a nap.



A Szomszédünnep évről évre jó alkalom arra, hogy lakóink, hozzátartozóik, munkatársaink és a környékbeliek együtt töltsenek egy kellemes délutánt. Idén sem volt ez másként: koncertek, remek hangulat és jó társaság mellett búcsúztattuk a nyarat.
Köszönjük a XV. Kerületi Önkormányzatnak az együttműködést, fellépőinknek a zenét, vendégeinknek pedig, hogy ismét velünk ünnepeltek!