Emlékeznek Sinkovics Imre híres mondására A tizedes meg a többiek című filmből?

„Az oroszok már a spájzban vannak!”

Ez jutott nemrégiben eszembe a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

Előzményekhez tartozik, hogy készülve az idősotthoni beköltözésre, meg kellett szabadulnom az évek során összegyűjtött és nem csekély értéket képviselő gyűjteményeimtől és más kulturális értéktárgyaimtól (üveg, porcelán, numizmatika stb.). Közöttük volt két sárgaréz kancsó is. Ezek eredete 1964 – 1969-re nyúlik vissza, amikor is Budapesten a József Attila lakótelep egyik házában laktunk. A szomszéd házban lakott ismerősöm, Dr. Balogh Sándor történész professzor. Vele, és üzbég származású feleségével Rózával, jó szomszédi kapcsolatban voltunk. Egyik alkalommal Róza segítséget kért tőlem egy bonyolult, szövevényes ügyben, amit végül sikerült eredményesen megoldanom. Hálául Rózától megkaptam a szóban forgó 2 db öntött/domborított/vésett/cizellált sárgaréz kancsót (lásd fénykép).

10 – 12 évvel ezelőtt már felmerült a két kancsó értékesítése valamely aukciós művészeti ház közvetítésével. Ehhez össze is állítottam egy rövid bemutató szöveget, melyet szó szerint itt idézek:

„Az üzbég kancsók története:

1962 végén ismerkedtem meg Dr. Balogh Sándor egyetemi tanárral, történésszel, (a Történelmi Társulat későbbi elnökével, majdan a Politikatudományi Intézet alapítójával), aki röviddel előtte a Moszkvai Lomonoszov Egyetemen aspirált, és aki Szovjetunióbeli tartózkodása során házasságot kötött egy bizonyos Róza nevű lánnyal.

Róza az akkori Szovjet Üzbég Köztársaság belügyminiszterének volt a lánya. Ez a miniszter valamikor 1956 – 1961 között a jó orosz szokás szerint nagy csinnadrattával ünnepelte meg valamelyik kerek évfordulós születésnapját, amikor ugyancsak a nemzetiségi köztársaságokban dívott szokás szerint számos ajándékot kapott, köztük a képen látható üzbég kézműves kancsókat is.

Ezeket 1961-62-ben tovább adta lányának, aki viszont 1963-1966 közötti valamelyik évfordulón ezt nekem ajándékozta születésnapomon.”

Végül a témát nem találtam kellően érdekesnek és lemondtam róla. A rövid bemutató szöveget a computerem „Vegyes archívum” című mappájába helyeztem, és elfeledkeztem róla (Fontos: ezt a rövid összefoglaló szöveget senkinek nem mutattam meg, sehová nem küldtem el, vagyis a computeremet nem hagyta el!). A téma feledésbe merült. Most, az idősotthoni beköltözés kapcsán az értékesítés újból aktuálissá vált, ezért megpróbálkoztam egyéb módon pénzzé tenni a két kancsót. Kárpátaljai barátaimnak – akik egyébként sok művészeti albumom eladásában voltak segítségemre – megmutattam a kancsókat azzal, hogy van-e a baráti körükben valaki, akiket ezek esetleg érdekelhetnének. Rögtön készítettek telefonjukra néhány friss képet a kancsókról – alulról-felülről. Kérték a hozzávaló információkat is. Ott sebtében nem találtam a korábbi feljegyzésemet, de a fiatalasszony azt mondta: „Nem baj, Gyula bácsi, megkérdezzük a mesterséges intelligenciát, mit tud mondani erről a két kancsóról!”

8 -10 másodperces gondolkodás után a MI a következő szöveget adta ki:

„A réz kancsók 1948-ban készültek a szovjet Üzbegisztánban. Ezeket Juldas Babadzsanovnak ajándékozták feltehetőleg 1954 évben, miniszteri kinevezése alkalmából, esetleg valamivel később, születése napján. Róza nevű lánya, aki Moszkvában tanult aspirantúrán, követte férjét, dr. Balogh István történészt, az ELTE későbbi rektor helyettesét, általa a kancsók Budapestre kerültek. 1964 – 1969 között a kancsók dr. Terényi Gyula, a kémiai tudományok kandidátusa, a Veszprémi Vegyipari Egyetem címzetes docense tulajdonába kerültek. További sorsuk ismeretlen”.

Erre mondják az angolok, hogy: no comment.

– Dr. Terényi Gyula lakó, Törökbálint