
Az Idősek Világnapja alkalmából egy különleges meghívást kaptunk az MTK focicsapattól, miszerint szeretnék, ha most lakóink lennének a játékoskísérők. Lakóink izgatottan várták nemcsak a mérkőzést, hanem azt is, hogy milyen lehet együtt kivonulni a pályára a korábban csak a televízióban látott focistákkal.
Farkas Gyula zuglói lakónk (lent a bal felső képen) így élte meg ezt az új programot:
„Lehet nem szokványos a megközelítésem a szombati MTK foci mérkőzést illetően, de első gondolatom, hogy jól meg volt szervezve. A munkám megtanított arra, hogy a jó szervezés fél siker.
Jó csapat gyűlt össze, várt a busz, az MTK VIP szektorban gondoskodott rólunk egy illedelmes fiatal úriember, jó helyünk volt, szeretettel figyelt mindenki ránk.
Nem gondoltam, hogy még focistát is fogok kísérni.
Számtalan fiatalkori emléket felidézett a mérkőzés és jó volt, hogy most az Olajág Otthonok férfi csapatával szurkolhattunk. Megerősödött bennem, hogy még számtalan lehetőséget hozhat az élet, emlékezetes marad számomra ez az esemény.”
