Az Olajág Otthonok újpalotai intézménye energetikai korszerűsítésre 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból.

A beruházás eredményeképp az épületegyüttes a korábbi „CC”- energetikai besorolása „AA+” – kiemelkedően nagy energiahatékonyságú – besorolásúvá változott.

A beruházás az épületegyüttes nyílászáróinak cseréjét valamint széles körű gépészeti korszerűsítést tartalmazott, melyek eredményeképp az épületegyüttes elsődleges energiafogyasztása – egyszersmind az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása – csökkent. Az épület tetejére telepített napkollektor mezők segítségével megújuló energiaforrás bevonására került sor.

Az intézményünk lakóit kulturáltabb, korszerűbb lakótérhez juttattuk: az ablakcsere-programban valamennyi apartman háromrétegű üvegezéssel ellátott hő- és hangszigetelt nyílászárókat kapott. A napkollektor-mezők által termelt energia implementálása valamint a legkorszerűbb kondenzációs üzemű gázkazán cseréje lehetővé teszi a fűtési igények és a hálózati melegvíz-igény megfelelő méretezésű, biztos kiszolgálását.

A nyertes kivitelező két közbeszerzési eljárás során került kiválasztásra. Az eljárások megindításáról és eredményéről a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, az Olajág Otthonok honlapján (www.olajagotthonok.hu) hírt adtunk.

A projekt részletes leírása

Előzmények

A tervezett korszerűsítés kifejezett célja a hőtermelés, elosztás, felhasználás minőségének és hatékonyságának javítása, a működtetés, üzemeltetés költségeinek minimalizálása, a hő- és hmv (hideg/meleg víz) termelő rendszer korszerűsítése új hőtermelő berendezések telepítésével valamint megújuló energia felhasználásával.

A létesítésre vonatkozóan magas prioritású elvárás volt, az alaptevékenység zavartalanságának biztosítása.

A létesítés megfelelő organizációjához néhány alapvető és kiemelt szempont:

– A létesítés során a létesítmények alaptevékenységének zavartalanságát biztosítani kell.

– A kivitelezést térben és időben úgy kell megszervezni, hogy a hő- és hmv ellátás folyamatos (szünet nélküli) legyen. Ehhez a meglévő rendszer bontását és az új rendszert szakaszosan, ütemezetten kell kialakítani, a szükséges provizóriumok mellett.

– A telepítés helyének megközelítése gondos felmérést igényel, különös tekintettel a nagy kiterjedésű, vagy nagy tömegű rendszerelemekre vonatkozóan.

A régi lecserélt épületgépészeti rendszer ismertetése

Az ingatlan meglévő hőtermelő rendszere – melyet földgáz tüzelésű kazánparkra alapoztak – az 1990-es évek végén létesült. A kisnyomású földgáz mérésére az épület oldalfalán elhelyezett G125 mérő szolgált.

A kazánházban hőtermelő berendezésként 2 db Viessmann Paromat Simplex 780 kW-os gázkazán volt. Az automatika rendszer nagyjából egyidős volt a kazánház többi elemével, így elavultnak számított, a szabályozási beavatkozó elemek (AVM motoros két utas szelepek) meghibásodtak, működésképtelenné váltak, javításuk pótalkatrészek hiányában lehetetlenné vált.

A hmv tárolók megosztásra kerültek, 2 db 500 l-es csak a konyhát látta el folyamatosan forró vízzel /75 ºC/, 4 db 500 l-es hmv tároló az otthon lakóinak igényeit szolgálta ki.

Összességében a kazánházban található komplett hőenergetikai rendszerről (hőtermelés, kiegészítő és biztonságtechnikai rendszerek), illetve a kapcsolódó irányítástechnikai és elektromos rendszerről megállapítható volt, hogy teljesen elavult, elhasználódott, a 10-15 éve telepített eszközök az élettartamukat kiszolgálták. A lecserélt hő- és hmv termelő, elosztó létesítmények alacsony üzembiztonsággal, folyamatos emberi beavatkozásokat igényelve, rendkívül pazarlóan voltak működtethetők, amihez nem megfelelő komfortszint párosult.

A megvalósult épületgépészeti rendszerek ismertetése

A megvalósult hőtermelő rendszer megközelítőleg 1 000 kW névleges teljesítménnyel rendelkező kondenzációs kazánparkból áll. Az új hőtermelés a meglévő kazánházban, a régi rendszer elbontásával, annak helyére került telepítésre, a meglévő kéménykürtő felhasználásával. A tervezett hőtermelő rendszerek a REMEHA gyár rendszerelemeiből kerültek felépítésre. A kondenzációs kazánokkal kialakított kaszkádrendszer tartalmaz minden kapcsolódó rendszerelemet, szabályozó berendezéseket, érzékelőket, hidraulikai egységeket (osztó-gyűjtők, kazánköri szivattyúk, csatlakozó szerelvények), szakaszoló és biztonsági szerelvényeket, gázellátáshoz kapcsolódó kazánházi szerelvényeket, és a teljes füstgázelvezető rendszert.

Az új hőtermelő rendszerrel szemben támasztott alapvető követelmények az alábbiak voltak:

  • Legalább 1000 kW névleges fűtőteljesítmény 50/30°C hőmérsékletszinten.
  • A hőtermelő rendszer 10-100% teljesítménytartományban, folyamatosan szabályozható legyen.
  • Legalább három kondenzációs kazánegységből épüljön fel a kaszkád-rendszer.
  • Lehetőség szerint a hidraulikai és egyéb csatlakozások felülről legyenek szerelhetők az ütemezett telepítésre és szűk telepítési helyre való tekintettel.
  • A hőtermelői rendszer elemeire legalább 24 hónap, a kazántestekre legalább 60 hónap gyártói garancia biztosítása.
  • A keringető szivattyúk elektronikusan vezéreltek legyenek.
  • Minimum 200nm nettó hőelnyelő felületű napkollektoros rendszer telepítése a szükséges csővezeték és tároló rendszerrel. Az éves kollektor teljesítmény Solar Keymark alapján min. 1900 kWh/a,m2.

A napkollektoros rendszer a „D-F” épület tetején került kiépítésre a DK irányba néző tetőfelületen.

A napkollektoros rendszer hidraulikai kialakítása PWM vezérelt szivattyúval és elektronikus térfogatáram-mérővel történik, a szolár vezérlés alapján. Ez által a szivattyú mindig a legideálisabb térfogatáramon működik a szolár nyereség maximális kihasználtsága érdekében. A rendszer további kiegészítői a szolár kaszkád bekötő egység, mely a kollektorokban lehelyezett érzékelők adatait dolgozza fel és továbbítja a vezérlő egységhez, valamint a besugárzásmérő és az elektronikus nyomásmérő. Ezeket a komponenseket komplett gyári egység tartalmazza.

A fogyasztási adatok elemzése, a teljesítményigény eloszlása, nagysága, a fogyasztói rendszer struktúrája, a megrendelői elvárások egyértelműen a kondenzációs kazántechnika létjogosultságát támasztották alá.

A tervezett hőtermelő rendszer széles teljesítménytartományban, folyamatosan szabályozható és nagy hatékonysággal üzemeltethető.

A hőtermelő rendszerhez kapcsolódó égéstermék-elvezető rendszer kialakítása homlokzati vagy más külső építési engedélyköteles átalakítást nem igényelt. A meglévő kéménykürtőbe került beszerelésre az új, méretezett égéstermék cső. Az égési levegő betáplálása a szabadból, a helyiség levegőjétől független üzemmódban történik.

A használati melegvíz-ellátás tekintetében, a tervezett fejlesztéseknek megfelelően az épület kazánházában az épület és konyha részére önálló, új hmv termelő berendezések kerület kialakításra 100-200 kW teljesítménnyel és 1-2 m3 tároló kapacitással jellemzett tároló-töltő rendszerben, hőcserélővel, szivattyúval, szerelvényekkel, hmv tárolóval.

A kazánházban légleválasztó, iszapleválasztó berendezéseket, nyomástartó rendszert, a töltés-ürítés szerelvényeit, szivattyúkat, főelzárókat és az ezeket összekötő csővezetékeket telepítettünk.

A változó tömegáramú keringtetés nagy hatékonyságú, változó fordulatszámú keringtető szivattyúja a kazánházban került elhelyezésre.

A termelt hő elosztása a meglévő struktúrában, de minőségileg és mennyiségileg szabályozottan valósul meg az új rendszerben, fűtési üzemmódban 60/40°C, hmv termelő üzemmódban 70/50°C névleges hőmérsékletszinten. A hőtermelő rendszerből fűtési üzemmódban időjárás követő menetrend szerint történik a hő kiadása. A hő elosztása a fogyasztói rendszerek igényeinek megfelelően meghatározott időprogrammal, időjárás követő durvaszabályozással valósul meg a radiátoros fűtési fogyasztói rendszerek esetében, illetve értéktartó szabályozással a hmv termelés tekintetében.

Nyílászárók ismertetése

Az előzetes felmérések és energetikai audit alapján a külső határoló falszerkezetben lévő összes külső homlokzati nyílászáró cseréje indokolt volt. Az apartmanok korábbi ablakai, elavultak, azok hőszigetelési képessége alacsony volt. A régi ablakokat ki kellett bontani és azokat a hulladék konténerekbe helyezni. Az új, modern nyílászárók anyagukat tekintve műanyagok, üvegezésüket tekintve 3 rétegűek (Ug=0.7W/m2K). A beépítésre kerülő ablakok hőátbocsátási tényezője legalább Uf= 1,1 W/m2K értékkel rendelkezik. A nyílászárók cseréjekor új párkányok és könyöklők kerültek elhelyezésre, továbbá belülről műanyag takarók kerültek beépítésre melyek idomulnak az új ablakokhoz. Cserére kerültek a földszinti aula elavult, rossz szigetelési képességgel bíró, elöregedett nyílászárói is.  A nyílászárócsere összesen 774 db nyílászáró cseréjét jelentette.

Nyílászárók műszaki paraméterei:

Profil:

  • Kömmerling 76 mm német profilrendszer
  • 76 mm-es beépítési mélység Uf=1,1W/m2K
  • 5 légkamrás kialakítás
  • erősített falú horganyzott acélmerevítés

Vasalat rendszer:

  • emelt biztonsági szintű vasalat
  • egykezes működtetésű, hibásműködés-gátlóval

Hőszigetelő üveg:

  • alumínium távtartó
  • lágyfémbevonatos LOW-E üvegezés, argongáz töltéssel
  • 44 mm-es háromrétegű üvegezéssel
  • hőátbocsátási tényező: Ug=0.7W/m2K

Gumitömítés: gyárilag extrudált szürke

Szín: anyagában színezett RAL9016 fehér

 

Napkollektorok a tetőn

 

Napelemek szerelés közben

 

Régi elavult kazánház

 

Megújult aula nyílászárók

 

Kibontott régi nyílászárók

 

Elavult gépészeti rendszer bontott részei

 

10 db modern REMEHA kazán kaszkádba kötve

 

Használati melegvíz tárolók

 

Új nyílászárók, a rendelkezésre álló kis hely miatt átgondolt logisztikára volt szükség

 

Napkollektoros kör lelke a modern szolár-vezérlőegység

 

Nyomásfokozó, lemezes hőcserélő és a keringetőszivattyúk

 

Hő- és hangszigetelt nyílászárók, 3 rétegű üvegezéssel