Az Olajág Otthonok újpalotai intézményében nyárbúcsúztató kerti parti került megrendezésre szeptember 17 – én.
A programot az Olajág Otthonok és a XV. kerületi Önkormányzat közösen szervezete, és a helyi lakók mellett a környék nyugdíjasai is részt vettek a mulatságon.
A sokszínű program megnyitójaként dr. Szirmai Viktor főigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd Hajdu László Polgármester Úr és Tóth Veronika Képviselő Asszony mondott pár szót az egybegyűltekhez.
A délután folyamán a jó hangulatról számos fellépő gondoskodott.
Modrovics József és Szabó Zsuzsi operett dalokat énekelt, míg a Csinibabák formációja retro slágerekkel szórakoztatta a közönséget.
Őket követte Tolnay András a Nótakirály, majd a délutánt megkoronázta az Aranytopán tánccsoport fellépése.