Rólunk

Intézményeink 20 év tapasztalatával, elhivatott szakemberekkel, akadálymentesített környezetben várják azokat az időseket, akik nyugdíjas éveiket biztonságban, nyugalomban, önállóságukat megőrizve, a közösség aktív tagjaként kívánják eltölteni. Az Olajág Otthonok teljes körű ellátással, Magyarországon egyedülálló módon a gondozási szolgáltatások mellett széles körű egészségügyi szolgáltatásokkal is állnak a beköltözni vágyók rendelkezésére, ezzel megőrizve és javítva a lakók egészségi állapotát.
Otthonaink színes programokkal gazdagítják a beköltözöttek mindennapjait, a kirándulásoktól a múzeum – és színházlátogatásokon át a zenés rendezvényekig.

Intézményeink minden igény kielégítésére alkalmasak. Jelen vagyunk a Budapest szívében található VIII. kerületben, Zugló, Csepel és Újpalota zöldövezetében, illetve a vidék teljes nyugalmát biztosító Törökbálinton is.

Munkatársaink szakértelmének, gondoskodásának köszönhetően a harmóniára vágyó, önálló életvitelt folytató házaspárok, a társaságot kereső egyedül élők vagy az önálló életvitelben – memóriazavar, demencia vagy Alzheimer-kór által – akadályozott idősek egyaránt biztonságos otthonra, állapotuknak megfelelően állandó felügyeletre találnak.

Legyen a mi Otthonunk az Ön otthona!

Cégadatok:

Olajág Otthonok – belső egyházi jogi személy

Székhely – 1154 Bánkút utca 67-69
Nyilvántartási szám – 00005/2012-001
Adószám – 18290079-1-41
Statisztikai azonosítószám – 18290079-8730-552-01
Képviseli – Dr. Szirmai Viktor