Minden, amit az influenzáról tudni érdemes

2019. január 31.

A szokásosnál is intenzívebb tüneteket vált ki idén az influenza, az orvoshoz fordulók magas lázra, végtaggyengeségre panaszkodnak. Hogyan kerülhetjük el a megbetegedést, és mit tegyünk, ha mégis influenzások lettünk?

Az influenzajárvány minden évben változik egy kicsit, ezért is szükséges rendszeresen új oltóanyagot gyártani a megfékezéséhez. Ha egy adott évben egy olyan vírus dominál, amely a korábbi néhány évben kevésbé fordult elő, rendszerint a megbetegedések száma is emelkedik, hiszen a lakosság is elveszítette az ellenállóképességét vele szemben. Úgy tűnik, idén az influenza „A” víruscsoportja a felelős a legtöbb megbetegedésért, ami az előző években ritkább volt, ez is magyarázhatja a hevesebb tüneteket és a több megbetegedést.

Az influenza okai:

A klasszikus világjárványok kórokozói közül az influenzavírusok „A” és „B” típusai maradtak azok, amelyek változatlanul évről-évre a legnagyobb számú megbetegedést okozzák.
Ezek a vírusok állandóan változnak, és ennek következménye, hogy egy adott évben átvészelt influenzafertőzés vagy védőoltás eredményeként kialakuló immunitás, a következő években nem véd a fertőzésektől. Az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan az influenzavírus is a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén terjed.
Az egyéb légúti fertőzésektől azonban, az influenzafertőzések általában eltérnek a terjedés gyorsaságában. Országos járványok hazánkban általában januárban vagy februárban kezdődnek, és 8-10 hétig tartanak.

Az influenza tünetei, kórlefolyása

Klinikai szempontból fontos különbség az influenza és egyéb légúti megbetegedések között, hogy az influenza kezdeti tünetei közül a hurutos tünetek hiányoznak. Az influenzára a hirtelen kezdet, a magas láz, erős levertség és izomfájdalmak jellemzők. A vírussal tartó küzdelem a betegség első 3 napján a leghevesebb. Ha a szervezet felkészült a „csatára”, akkor ezt követően lassú, de egyértelmű gyógyulás következik. Ha azonban a betegséget nem vesszük komolyan, akkor – különösen legyengült állapotban, idős korba, krónikus betegségek esetén – szövődmények jelentkezhetnek, melyek esetenként igen súlyos állapotot idéznek elő.

Az influenza kezelése

Legfontosabb az influenza kezelésében, hogy a beteg maradjon ágyban, pihenjen, sok folyadékot igyon, és kerülje az erőfeszítéseket. A legtöbb esetben, ha szövődmény nem jelentkezik, akkor nem kell antibiotikumos kezelést alkalmazni, de ha szövődmények jelentkeznek, akkor az antibiotikum azonnali elkezdése kötelező.

Megelőzés

A fertőzés megelőzésének egyetlen hatékony módja az időben elvégzett védőoltás.
Az influenza elleni oltásoknak az elsőrendű célja, hogy egyéni védelmet nyújtsanak azon személyeknek, akiknél egy esetleges influenzavírus-fertőzés alapbetegségük vagy életkoruk miatt súlyos lefolyású lehet, valamint akiknek megbetegedése és munkából való kiesése az ország működése szempontjából nehézséget okozna. A megelőzés komoly eszköze, az influenzajárványok idejében adott, emelt dózisú vitamin fogyasztása, melyben a C-vitamin, a D3-vitamin és egyéb ásványi anyagok a legfontosabbak. A C-vitamin természetesen a gyümölcsökben is előfordul, de kiegészítésként mindenképp javasolt a vitamin kapszulák szedése is.

Mit tehetünk mi az influenza tünetei ellen

  • Bőséges folyadék fogyasztás
  • A láz, esetleges hányás és hasmenés kiszáradást okoz, ezért fontos a bőséges folyadék fogyasztás, melynek megvalósítására a víz tökéletesen megfelelő, de ihatunk gyümölcsleveket és ásványvizet is. A napi egy tányér húsleves régi népi gyógymódok egyike, mely azonban ma is kiállja a próbát.
  • A szoba levegőjének párásítása
  • Az orr-torok nyálkahártya, a gyulladás következtében kiszárad, mely miatt a levegő páratartalmának emelése jótékony hatású és csökkentheti a panaszokat.
  • Inhalálás
  • Az inhalálás régi módszer a száraz és fájdalmas nyálkahártya gyulladás tüneti kezelésére, de legyünk nagyon óvatosak, mert a rosszul kivitelezett – túl forró – kezelés, akár égési sérüléseket is okozhat.
  • Meleg borogatás
  • A homlokra és az orra feltett meleg vizes borogatás enyhíti a fejfájást és az arcüreg gyulladás tüneteit.
  • Torok öblítés
  • A sós vízzel való öblítés segít megszabadulni a torokban lerakódott váladéktól, de a köhögéscsillapító vagy torokfertőtlenítő tabletták is hasznosak lehetnek.
  • Ágynyugalom

Az egyik legfontosabb teendő az ágynyugalom. Semmi nem lehet olyan fontos, hogy kockáztassuk az egészségünket, nem is beszélve arról, hogy az ágynyugalom segíti az immunrendszerünk sok energiát igénylő munkáját.

Gondoljunk másokra is

Különösen fontos, hogy influenzás megbetegedésünk esetén ne menjünk közösségbe, ne fertőzzünk másokat. Ez a tünetek megjelenésének első hetében a legfontosabb. Az esetleges szövődmények idején a betegséget okozó vírus már lehet, hogy nincs a szervezetünkben, a bajt most már valószínűleg bakteriális ráfertőződés okozza. Nagyon fontos a kéz higiéné is.

Dr Radnai Zoltán