„Mint Meseországban…”

2015. június 11.

 

Több mint 1400 idős ember számára programokat szervezni az egyik legszebb feladatok egyike. Megtalálni a legszebb kirándulóhelyet, a legjobb színházi előadást, énekest, táncost, aki biztosan tetszik a lakóinknak igazi kihívás. De mi jön ezután? Mivel lehet még örömet okozni? A tegnapi nap után bátran állítom, mi az Olajág Otthonokban megtaláltuk a megoldást. Igazi örömet, boldog mosolyt azzal lehet lakónk arcára csalni, ha segítünk a kívánságlistájáról megvalósítani egy vágyat.

Törökbálinti lakóinkat arra kértük, írják le azokat a vágyaikat, melyeket szeretnének elérni, megvalósítani és ezért hajlandóak tenni is.
A kívánságok olvasása közben úgy éreztem magam, mintha bepillantást kaphattam volna egy-egy belső birodalomba, egy-egy lakó álmainak világába. A kívánságok nagy része nem is az álmodójáról, hanem az örömszerzésről szól valaki számára, aki fontos a kívánság megálmodójának.

Bártfai Andrea: Álmom

Álmom, amit dédelgettem,
mit nem mondtam el senkinek soha, –
noha mást is álmodtam azóta,
de az nem volt merész
és nem volt ostoba!
Álmodjak merészet?
Vagy hagyjam az egészet?!
De mégis elmondom,
hisz úgy sincs egyéb gondom, –
ne nevessen senki!
Szeretném páromat
egy úttal meglepni:
Jöjjön értünk egy limuzin,
mint „Meseországban”,
S tegyen egy kört velünk
a Várkert Bazárban!
Tudom, hogy nagy kérés,
mi belőlem fakad,
s lehet hogy továbbra is
csak egy álom marad, –
mert mit is kívánhatnék,
ami nekünk nincsen?!
Egészséget, sok örömöt
adjon még az Isten!
Örökkön örökké lobogjon
fent a magyar zászló,
azt kívánom éljen soká
kedves párom: László!

Álmokat valóra váltani olyan, mintha már más dimenzióban járnál. És ott, a másik dimenzióban olyanokkal találkozhatsz, akiknek még fontosak az emberi értékek, akik még mernek és tudnak adni.
Szabó Zsolt és Hajdú Ábel a VIP Limuzin két tulajdonosa ezek közé az emberek közé tartozik. Fontosnak tartják, hogy élményekhez juttassák az utasaikat és elkötelezetten állnak a hasonló ügyek mellé, mint egy idős ember álmának teljesítése.
Bártfai Andrea kérése pedig elsősorban párjáról, Varga Lászlóról szólt. Az a pillanat pedig feledhetetlen, amikor Lászlóban tudatosult, hogy a hófehér limuzin értük érkezett. Még a Várkert Bazár kávézójában ülve sem tért igazán magához. Andrea pedig boldog volt, hogy sikerült az előrehozott születésnapi, névnapi meglepetés.
Egy másik álom teljesülésének megvalósulásához is helyszínt adott ezen a napon a Várkert Bazár, ahol a vezetőség szintén első szóra minden támogatást megadott.
Nagy József lakónk – akit felesége is elkísért – nagy álma volt, hogy egy nemzetközi sakkmesterrel játszhasson. Arról már nem is álmodott, hogy Szabó Krisztián nemzetközi sakk nagymesterrel a Csók István Kiállításon, gyönyörű képek között, meseszép környezetben zajlik majd a játék.
Szabó Krisztián nemzetközi sakk nagymester és Szurmai-Palotai Piroska – a Magyar Sakkszövetség kommunikációs vezetője – elmondták, hogy egy ilyen kívánságnak nem tudtak ellenállni, ugyanakkor mindketten rendkívül fontosnak tartják a sakk népszerűsítését, hiszen a szellem, az agy frissen tartásában is segít ez a sport szinten is űzhető játék.
József ugyan kikapott a játék során, de mindezt mosolyogva tette, hiszen közben elleshetett néhány mesterlépést, sőt nagymester lépést. A sakkjátszma után, egy kávé mellett pedig megállapodtunk abban, hogy az elkövetkező évben segítünk neki számítógépen megtanulni sakkozni és a sok gyakorlás után egy év múlva ismét kihívja Szabó Krisztián sakk nagymestert.
A Várkert Bazárban zajló eseményekkel párhuzamosan Érden a Centrál Borház Étterem és Panzió gyönyörűen terített asztalainak egyikénél, gyertyafény mellett, halászlevet és túrós csuszát falatozgatott Nagy Zoltánné, Marika és férje. Marika kívánságlistáján szerepelt ez a vágy, melyet Nagy Szilvia, az étterem üzletvezetője gondolkodás nélkül teljesített, jóllehet az étterem étlapján nem szerepel a kívánt étel. Szilvia – elmondása alapján – egészségügyi végzettséggel rendelkezik, hosszú időn keresztül dolgozott idősekkel és fogyatékkal élőkkel, ezért rendkívül erős a szociális érzékenysége, szívesen támogatta kérésünket. Marika és férje pedig egy kellemes délutánt töltött együtt, és nagyon örültek annak, hogy a vágyaik listájáról egy kívánság már teljesült is.
2015. május 21-én három boldog emberről biztosan tudok, akinek az álma teljesült, illetve még háromról, aki részese lehetett egy-egy álomteljesülésének, mint az álmodó párja és támogatója.
Az Olajág Otthonok nevében köszönjük minden támogatónak, hogy igazán még kérnünk sem kellett, hiszen mindegyikük még annál is többet adott, mint amiről mi a lakóinkkal álmodtunk.

_DSC6919 (Copy)

_DSC6943 (Copy)

_DSC7078 (Copy)

 

 

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
Sütik működésének megtekintése Elfogadom