Biztonság

Nyugalom

Méltóság

Olajág Otthonok II. Újpalota

idősek otthona

Tisztelt Hozzátartozók, Érdeklődők!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022.02.22-től az Olajág Otthonok Bánkút utcai intézményének hívószáma megváltozik.

Egy korszerű Mobil Alközpont került kiépítésre, amelynek köszönhetően

  1. az időseknek nem kell egyedi kódot használniuk a külső számok hívásához,
  2. a telefonokkal párhuzamosan működik egy karkötős vészhívó is, mely lakóink nagyobb biztonságát hivatott szolgálni.

Központi számunk: +36 20-333-8338

Bejövő hívás esetén: lakó elérhető közvetlenül a saját mobilszámán (ami a telefonkészülék kapcsán kötött szerződésben megtalálható), vagy a központi számon keresztül a saját melléken (minden lakó melléke a telefonkészülék kapcsán kötött szerződésben szintén található). A mellék maga a régi mellék, előtte egy 2-es számmal (pl. ha a régi mellék: 4201, akkor az új mellék: 24201).

Újpalotai otthonunkba az intézmény előtt elterülő, elkerített parkon keresztül vezet az út, ahol a tavat körülvevő fák alatti padok kellemes tartózkodási és találkozási lehetőséget nyújtanak mind a lakóknak és látogatóknak, mind a hozzátartozóknak. Az otthon – a bennük lakók mozgásigényét támogatva – rendkívül jó közlekedési lehetőségekkel rendelkezik.

A közös helyiségek kialakításánál a velünk élők igényeinek kielégítése volt a cél, így az együtt töltött idő a könyvtárban, az uszodában, a szaunában, a sószobában és az egyéb közösségi terekben egyaránt kellemesen zajlik. Az intézmény egyik erőssége a rehabilitáció a bent élők számára, legyen az műtétet vagy kórházi ápolást követő időszak. A demenciával élők számára speciálisan kialakított központ olyan életteret és foglalkozásokat biztosít lakói számára, melyek az állapot további romlását késleltetik. A részleg által nyújtott biztonság a hozzátartozók számára is megnyugtató.

Lakóink akadálymentesített, nővérhívásra alkalmas telefonnal és kábeltelevízióval ellátott, teakonyhával, fürdőszobával rendelkező, egy-, másfél- és kétszobás apartmanokban kerülnek elhelyezésre. Az apartmanok alapterülete 30-60 négyzetméter.

Virtuális séta

Galéria

Életképek otthonunk mindennapjaiból

Hírek, események

Sószoba megnyitó Újpalotán

December 3-án az újpalotai otthonunkban  ünnepélyes keretek között megnyitottuk a sószobát. Az intézményünk újabb büszkesége ez a terápiás szoba, ahol  a sófal Parajdi sókristályokból épült, Himalaja sótéglákkal kombinálva. A só gyógyító hatása szín- és zeneterápiával is kiegészül. A kúrák kényelmes relaxáló székekben, megfelelően összeválogatott zene kísértében történnek, ami segíti a teljes ellazulást és megnyugvást nyújt. […]

Programok

Purim ünnepek a zuglói otthonban

A Purim, vagy sorsvetés ünnepe a győzelemről szól.

Eszter könyvéhez kapcsolódik, ugyanis Eszter közbenjárásával maradt fenn a zsidó nép, győzedelmeskedve a gonosz Hámán szándéka felett.

Újpalotai programok

Újpalotai programok

Térkép

Kapcsolat




    Otthonaink szolgáltatásai, illetve elhelyezési lehetőségek kapcsán felmerülő kérdéseire szívesen válaszolunk!
    (06 1) 510 0010
    Amennyiben lakónkat keresi telefonon, kérjük a (06 1) 414 3300/ lakói mellék telefonszámot hívja!

    Text on the button
    Ez a weboldal is sütiket használ!
    A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
    Szükséges:
    Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
    Statisztikai:
    A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
    Reklámcélú:
    Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
    Sütik működésének megtekintése Elfogadom